A kezdetek

Legközelebbi rokonaink, a gorillák és csimpánzok utálják a vizet és félnek tőle. Ha egy csimpánz beleesik a vízbe rögtön olyan pánikba esik, hogy megdermed, kapálózni sem tud, és azonnal elmerül. Kevés kivétellel - ide tartoznak a Japánban élő makákók bizonyos csoportjai - ez az összes többi majomról elmondható. Ezzel szemben az ember imádja. Szeret mosakodni, pancsolni, strandolni, úszni.
Mi ennek az oka? A tisztálkodás?
A legtöbb emlős nyalakodással tartja tisztán magát, a majmok pedig kurkászással egymást. Az ember ugyan rég elveszítette a bundáját, de a sima bőrt is egyszerűbb lenne fürdőzés helyett csutakolással tisztán tartani.
Az ember legtöbb tulajdonságára a biológusok az emberi faj történelmének elemzésével keresik a választ. Távoli ősünk az erdőből egyszer csak a szavannán találta magát, ahol, aki messze lát, előnyben van, és az lát messze, aki két lábon állva felegyenesedik. A felszabaduló elülső végtagokkal vadászeszközöket lehet használni. Azonban a szavannai életmód nem ad választ arra, hogy miért szeretjük annyira a vizet. Vagy miért izzadunk? A száraz szavannán kifejezetten hátrányos, ha valaki izzadással vizet veszít. Miért sírunk? Az emlősök többsége, beleértve a majmokat, nem sír.

Sir Alister Hardy, angol biológus máig nem teljeskörűen elfogadott elmélete szerint az ember evolúciós történetének egy korai szakaszában a tengerpartra szorult, és táplálékának egy részét a tengeri élőlények képezték.
Az úszáshoz előnyösebb a csupasz bőr, a szervezetbe került felesleges sót kiizzadja és kisírja az ember; ahogyan a tengeri emlősök is teszik. Nem mellesleg pedig őseinknek imádnia kellett a vizet, mert akik ezzel nem így voltak, azok a táplálékhiány miatt kipusztultak.
Az elméletet alátámasztja, hogy olyan afrikai területet is találtak geológusok, amely abban az időben a tengerbe süllyedt és csak néhány kicsi sziget maradt szárazon, majd hozzávetőleg másfél millió év múlva a szigetek ismét felemelkedtek és csatlakoztak a szárazföldhöz.
Ez az ún. "vízimajom elmélet" más emberi tulajdonságokra is elegáns magyarázattal szolgál. Az emberi újszülötteket legalább három hónapos korukig nyugodtan a vízbe lehet dobni, nem fulladnak meg. Egyrészt a víz alatt nem vesznek levegőt - merülési reflexük van -, másrészt szemben a majmok vézna csecsemőivel, akiknek merülési reflexük sincs, azért is könnyen fennmaradnak a víz felszínén, vagy annak közelében, mert kis zsírpárnásak, gömbölydedek
Amikor Cook kapitány 1778-ban felfedezte a Hawaii szigetcsoportot, megdöbbenve látta, hogy az újszülöttek a hátukon fekve lebegnek a meleg áramlatokban és a lagúnákban. Azóta számos más meleg tenger vagy folyó mellett élő természeti népnél megfigyelték, hogy a gyerekek előbb tanulnak meg úszni, mint járni.

Az ezirányú megfigyelések nyomán napjainkban a fejlett világban is egyre gyakoribb, hogy a szülők babaúsztatásra viszik gyermekeiket.

Vallás és fürdőzés

A fürdőzésnek az ókorban minden kultúrában, civilizációban tisztasági, vallási szerepe volt. Az ókori rómaiak és a görögök nem csupán fürdőket, hanem szentélyeket is emeltek egyes gyógyító hatásúnak tartott forrás fölé, ahol a gyógyítás isteneinek áldoztak.
A kereszténységben is kiemelt szepet játszik a víz, tekintve, hogy a megkeresztelkedés is ehhez kapcsolódik.
Legnagyobb szerepet mégis a hinduizmusban és az iszlámban játszik.. Ezen vallásokban a tisztálkodási és a vallásos értelemben vett megtisztulási rítusok szinte teljesen összemosódnak.

Hinduizmus

A hindu vallás követői a rituális értelemben vett tisztaságnak olyan alapvető jelentőséget tulajdonítanak, hogy a múltban társadalmi rendszerük is ezen alapult. A születésüknél fogva rituálisan tiszta brahmanák alkották a legfelső kasztot, míg a legkevésbé tiszta érinthetetlenek állottak a társadalmi ranglétra legalján. A rendszeres rituális megtisztulás ennél fogva a felsőbb kasztok számára vallási okokból is nagyon fontos volt. A hinduk egyes folyókat istenként tisztelnek. A Gangeszben való megmártózás, amelyet istennőként tisztelnek máig nagyon jelentős vallási esemény. Hitük szerint ez a szertartás megtisztít minden bűntől és elűzi a betegségeket.



Iszlám

Az iszlám vallás tanításai szerint az igazhitűeknek testben és lélekben egyaránt tisztának kell lennie.
Mohamed úgy gondolta, hogy a fürdő fokozza a termékenységet, így "a hit virágai sokasodnak".
A Korán szerint a "három személyes szennytől" három lépcsőben lehet megszabadulni. Az elsőben a szájat és a szakállt kell megmosni. A második megtisztulási fokozatban a könyöktől az ujjhegyig tart a tisztulás, valamint a homlokot, a nyakat, a szájat és a bajszot és a szakállt kell megtisztítani. Mindezt a napi ötszöri imádság előtt minden esetben három alkalommal kell elvégezni. A harmadik megtisztulási fokozat teljes fürdőt kíván, melyet pénteken, az iszlám szent napján kell elvégezni, néhány soros ima kíséretében.

A görögök fürdőkultúrája

Az antik európai kultúrák ismerik fel először a fürdőzés egészséget, testi és szellemi erőt helyreállító szerepét.
A görögök Aszklépiosz nevű istenének tiszteletének középpontjában a gyógyulás állt. A betegek az istennek emelt templomok környékén töltöttek néhány hetet. Itt tulajdonképpen pihentek, fürdőket vettek, az éjszakát pedig a templomban töltötték, ahol hitük szerint az isten álmukban kereste fel őket és hozott gyógyulást.
Aszklépiosz kultusza az i.sz. II. században a római időkben másodvirágzását élte.

Hippokratésznél találhatjuk elsőként gyógyászati hatásának leírását, aki azt hirdette, hogy "a természet gyógyítja a betegségeket".
A görögök fürdőkultúrája a rómaiak, a bizánciak majd később a törökök kultúrájában élt tovább, jelentőségét elsősorban ez adja.

A római fürdőélet

A Római Birodalomban a fürdőket mindenki kedvelte. Gazdagok és szegények, fiatalok és öregek, férfiak és nők számára egyaránt mindennapos szórakozás volt. A császárkorban ingyenesek voltak, legfeljebb a belépés került egy quadransba, amely kevesebb volt, mint egy liter bor vagy egy cipó ára. A fürdőhelyiségek felépítése megfelelt az egymást követő műveletek rendjének. Az első terem az öltöző volt, ezt követte a meleg vizes terem, utána a közepes hőmérsékletű, majd végül a hideg vizes terem, melyet többnyire nyitott úszómedence egészített ki. Körben kis helyiségek sorakoztak szaunákkal, olajozókkal, masszírozókkal és szőrtelenítőkkel. A fürdőépületben voltak még tornatermek, könyvtárak, olvasószobák, társalgók, sőt büfék is. A fürdők ily módon nem csupán fizikai szükségleteket elégítettek ki, hanem módot adtak a társasági kapcsolatok ápolására, tulajdonképpen a város társadalmi életének középpontját alkották. Az emberek itt beszélgethettek a politikáról, a sportról, vagy akár üzleteket is köthettek. A létesítményeket általában boltok vették körül, ahol a fürdőzéshez szükséges eszközöket, élelmiszereket, sporteszközöket árultak. Maguk a fürdők általában magas, világos termekből álltak, a falakat mozaikok, freskók, stukkók díszítették.
A fürdőkbe nők is beléphettek és a modern bikinihez hasonló melltartóban és rövid alsóban fürödtek. Az alább látható, a szicíliai Piazza Armerinai-i villában feltárt mozaikon két fiatal nő gimnasztikai gyakorlatokat végez, hogy bemelegedjen, mielőtt belép a fürdőbe.


Női viselet a római fürdőkben


A vizet, amellyel a fürdőket táplálták nagy ciszternákba gyűjtötték, és szelepekkel szabályozott csöveken továbbították, majd vezették a hideg vizes medencébe. A melegítésre szánt vizet a kazánba vezették, majd kellő hideg vízzel keverték és továbbították a meleg vizes medencébe. Az alábbi rajzon egy másik módszert látunk. A fürdőhelyiségben a forró levegő melegített fel egy félkör alakú katlant, állandó hőmérsékleten tartva azt, kihasználván, hogy a folyadékok hőáramlása következtében a hideg víz mélyre szállt, a meleg víz pedig felemelkedett. A meleg levegő a padló alatti pillérekkel alátámasztott üregekbe jutott tovább, majd a meleg vizes terem falait behálózó kerámia csőrendszeren keresztül felszállt a tetőn lévő szellőzőnyílásokhoz. A pillérekkel alátámasztott padló vastag és szigetelt volt, gyakran mégis nagyon átforrósodott, ezért a fürdőzők fatalpú papucsokat viseltek. A magánvillákban hasonló fűtési rendszert használtak.


Az ókori római fürdő sémája


Caracalla császár i.sz. 216-ban Rómában nyitotta meg a birodalom legnagyobb közfürdőjét, a termákat. A szimmetrikusan kialakított épületben, amelyet csőrendszer kötött össze egy központi kemencével, a melegített vízben kereken 1500 ember fürödhetett egyszerre. Ennek a fürdőnek ma már csupán a romjai találhatók meg, de még ezek is sejteni engedik, milyen impozáns lehetett egykor az épület.


A Caracalla császár által épített fürdőkomplexum maradványai Rómában


Róma 15 meleg vizű termája és 856 hideg vizes közfürdője a III. században nem csupán tisztálkodási és társasági célokat szolgált, betegségmegelőző és gyógyító szerepük is volt. Ez nagyon megfelelt az ősi vallásos, orvosi és társadalmi hagyományoknak. Már a hippokratészi orvoslás felfigyelt a mosakodás és fürdés dietetikus hasznosságára. A gyógyító erejűnek vélt hideg és meleg források kultikus tiszteletnek örvendtek, és az ókorban nagy jelentőséggel bírtak. Vitruvius, Caesar és Augustus korának legnagyobb építésze a Kr. e. I. században így írja le a meleg vizű források gyógyító hatását: "A kéntartalmú források azáltal állítják helyre az idegek működését, hogy felhevítik és a meleg segítségével kiűzik a testből az egészségre ártalmas nedvességet." A III. században a rómaiak terápiás szempontból előnyben részesítik a hideg vizes kúrát, a tengeri fürdőt (thalasszoterapia) vagy a folyókban való lubickolást, illetve a tengervíz vagy ásványvizek ivását és hideg vizes borogatást a termálforrásokkaI szemben. Az antik időkben felfedezett gyógyforrások egy részét napjainkban is használják, és némelyikük a mai gyógyüdülőket táplálja. A magyarországi gyógyforrások egy része is ismert volt már a római időkben pl. a Római Fürdő.


A napjainkig használt, római korból származó fürdő az angliai Bath városában


A római fürdőkultúra legközvetlenebb formában a fürdők társadalmi rendeltetését, építészeti és technikai megoldásait tekintve a török fürdőkben élt tovább.


A török fürdők

A török fürdő eredete arra az időre vezethető vissza, amikor a törökök Anatóliába érkeztek, ahol találkozta a bizánci és római fürdőkultúrával. Az itt talált hagyományt ötvözték a saját tradícióikkal és az iszlám vallás fürdőzésre vonatkozó előírásaival, így született meg a török fürdő, eredeti nevén "Hamam" (jelentése: meleget árasztó).

Az oszmán időkben a fürdők rendszerint nagy vallási komplexumok részeként épültek, melyeket adományokból hoztak létre. Ezekben a komplexumokban a fürdő mellett mecsetek, kórházak, iskolák és az egyházi emberek valamint a diákok szállásai is helyet kaptak. Egyes esetekben azonban különálló létesítményként épültek.



A fürdőkbe nők és férfiak egyaránt beléphettek, de vagy külön időpontban, vagy egymástól elkülönült helyiségekben.

A Török Birodalom egész terültén épültek fürdők, a legtöbb természetesen a fővárosban, a legnyugatabbra fekvő pedig, amelyről már csak feljegyzések maradtak fenn, Magyarországon, Pécsett. Ezen kívül az 1500-as években Budán, Szegeden, Esztergomban, Szolnokon és Egerben építettek a törökök fürdőket. Ezek közül csupán az egri és néhány budapesti fürdő maradt fenn.

A legtöbb létesítmény hideg vizű források mellet jött létre, amelyek vizét felmelegítették, azonban egyik-másik fürdő - ahogyan a magyarországi fürdők esetében is - meleg vizes források mellé települt. Ezeket "Kalipcsáknak" hívták. Az első Kalipcsát I. Murád szultán építtette Burszában 1326-ban, azt követően, hogy a várost elfoglalta a bizánciaktól, és az ottani római fürdőt lerombolta. Ez a fürdő a mai napig is üzemel.


A burszai fürdő a XIV. század óta folyamatosan üzemel


A szeldzsuk törökök fürdői még építészeti megoldásaikat tekintve is a római fürdők mintáit követték, bár azokkal összehasonlítva ezek az épületek kicsik és egyszerűek voltak. Később, az oszmán korban a hagyományos török motívumok kerültek előtérbe.

A török fürdők felépítése


A török fürdő felépítése


A fürdőbe belépve a látogató a kupolával fedett előcsarnokban találja magát, ahol egy ornamentikus díszítésű márványkút körül helyezkednek el az öltözők.


az Orhan Yizmalkaya fürdő előcsarnoka


A középső terem leginkább pihenésre, relaxációra szolgál. Innen lép a látogató a Hararetbe, amely a fürdő legfontosabb és egyben legforróbb, legnedvesebb helyisége.
A Hararet négyszögletű, kupolával fedett csarnok, amelynek a sarkaiban kis pihenőhelyiségek vannak kialakítva. A falak mentén, a boltívek alatt díványok és felfrissülést adó csapok és mosdók találhatók. A padlót gyakran bonyolult ornamentikus mintákkal díszített kövek borítják.
A csarnok közepén egy márványból készült, hat vagy nyolcszögletű emelvény képezi a fürdő "köldökét". Ezt a fürdő vizét melegítő rendszer felett helyezik el, így maga is felmelegszik.


Hararet


Ezen a kövön a vendégek pihennek, relaxálnak. Egy idő elteltével a személyzet egyik tagja lesúrolja az egész testüket, majd egy szappanos masszázs következik. Ezután hideg vízzel hűtik és tisztítják meg testüket.

A víz és a levegő felmelegítéséről a római fürdőkhöz hasonló rendszer gondoskodik.

Társadalmi szerepük a múltban

A múltban a török fürdők fontos társadalmi szereppel bírtak. Kortól, nemtől, vagyontól függetlenül mindenki látogathatta, a mindennapi élet és a török kultúra szerves részévé vált. Számos szertartás kapcsolódott a fürdőkhöz: a körülmetélés, az esküvő és a temetés.
Emellett fürdők a szépségápolás "iskolái" is voltak, ahol a test és a haj ápolását, a sminkelést oktatták, és a személyzet ilyen szolgáltatásban részesítette a vendégeket. A nők számára pedig gyakorlatilag az egyetlen hely volt, ahol társaságban lehettek. Ennek következtében gyakran itt választották ki fiaik jövendőbeli feleségeit.


"Török nők a fürdőben" Jean August Dominique Ingres festményén


Élettani hatásaik

Pozitív élettani hatásai miatt a népnyelv ezeket a fürdőket "csendes orvos"-nak nevezte.
Tulajdonképpen a Hararetben uralkodó magas hőmérsékletnek és páratartalomnak köszönhető izzadás, a testi és szellemi pihenés valamint a kezelések jártak egészségjavító és megőrző hatással. A súrolás, a szappanos masszázs, majd a tisztálkodás következtében a test megszabadul az elhalt bőrsejtektől, felfrissül a vérkeringése, az izmai ellazulnak. A magas hőmérséklet és a magas páratartalom miatt pedig elpusztulnak a testben található kórokozók.

A XX. század 2. felében modern fürdőszobák megjelenésével a török fürdők kora leáldozóban van, mivel a gazdagok már nem támogatják ezeket az intézményeket, a fenntartásuk pedig rendkívül költséges. Ennek ellenére ma is fontos részét képezik a török kultúrának.


Hírek
Wellness
Fürdőzés és Terápia
Hasznos tudnivalók
Fogalomtár
Fürdőtörténet
Aukcio
Fotópályázat
Linkek
Könyvajánló
Útvonaltervezők
Menetrendek
Időjárás



A "vizes" Hahnok

Johann Siegmund Hahn sziléziai orvos 1713-ban kiadja a "Tanítás a friss víz erejéről és az emberi testre, különben a betegekre gyakorolt külső és belső hatásáról" című művét. Atyjával a lázas állapot ellen hideg vizes pakolást készített, ami nagyon népszerűvé vált. Könyvében azonban a hideg (friss) víz használatát minden betegség ellen ajánlja. A szervezetbe került méreganyagok lebontására Hahn éhgyomorra vagy frissen fogyasztott gyümölcs után éjszakai ivóvízkúrát javasol. A hideg vizet többre tartotta a melegnél, mert "hígabb és finomabb, így könnyebben képes a legfinomabb részecskékbe is behatolni" A két "vizes" Hahnt a XIX. században elterjedt hidegvíz-kúrák úttörőiként tartják számon.

A hidegvízkúrák elterjedése a XVIII. századtól

A belsőleg és külsőleg alkalmazott vízkúra gyógyító hatásának feltételezése már az antik idők óta terápiás következtetésekhez vezetett. A hidroterápia (vízgyógyászat), azon belül is a hideg víz gyógyító célú alkalmazása, a német orvosok közt is kedvelt volt a XVIII. században. A vízgyógyászat népszerűségét a XIX. század elején jelentősen emelte az a tény, hogy laikusok is propagálták, mint az iskolás medicinánál hatásosabb "természetes" gyógymódot. A sziléziai parasztember, Vinzenz Priessnitz mellett említendő Leo Bergmann orvos, aki 1838-ban az étrendet (diéta), a hideg vizet és a mozgást a medicina "három hőse"-ként értékeli. Felfogását jól tükrözi ez a tőle származó idézet: "Ha meggondoljuk, hogy a hideg víz az az anyag, amely a legnagyobb mennyiségben tartalmaz éltető levegőt valamennyi egyéb közeghez képest, úgy valóban minden korty friss víztől új életingert nyerünk."
A hidegvízkúrák ellensúlyozására, illetve kombinálására speciális étrendeket dolgoznak ki. Így Johannes Schroth (1798- 1856) egykori fuvaros, koplaló és szomjaztató kúrát ("Schroth-kúra") vezetett be a betegek gyógyítására. 1855-ben Veldes-ben Arnold Rikli megnyitotta az első napfürdőző intézményt. Németországban a biedermeier korszakban fellendült a természetgyógyászat, amely a hidegvízkúrák eszméjétől kapta a legerősebb támogatást.

Priessnitz hidegvizes kúrái

A paraszti származású Vinzenz Priessnitz a sziléziai Gräfenbergben 1826-ban egy hideg vízzel gyógyító intézetet létesít. 1818-tól kezelte az őt a környékről felkereső pácienseit, de évekkel azelőtt már saját tüdőgyulladását és bordatörését is sikeresen kezelte ugyanezzel a módszerrel. Eleinte csak hideg vizes borogatásokat és lemosásokat alkalmazott, 1824-től a hideg vizes fürdőket izzasztások után rendelte el, két évvel később páciensei részére elrendelte a testrészek fürdetését (altest, láb, fej, szem), majd bevezette a hideg zuhanyozást. Bár sarlatánságért feljelentették, 1831-ben mégis engedélyt kapott hideg vizet alkalmazó gyógyintézetének működtetésére, azzal a megszorítással, hogy gyógyszerek szedését nem írhatja elő, és sebészeti műtéteket sem végezhet.
Priessnitz szerint nem a betegségeket kell gyógyítani, hanem magát a beteget, annak életfunkcióit, gondolkodásmódját kell megváltoztatni. Az azonos betegségben szenvedő páciensek különbözőek, ezért mindegyiküknél különböző gyógymódot kell alkalmazni.
1831-nem még csak 64 beteg kereste fel, 1837-ben már több mint 500, 1839-ben kereken 1700, köztük 120 orvos, akik szintén hívei voltak a "hidegvízgyógyászat"-nak.


Priessnitz és páciensei


Priessnitz a következő életviteli szabályokat írta elő:

*

Hidegben is nyitott ablaknál kell aludni, hogy mindig annyi friss levegő legyen a szobában, hogy az ember ne izzadjon.
*

Felkelés után fürdőt kell venni, alaposan megtörülközni, majd néhány pohár vizet inni. Ezután légfürdőt kell venni.
*

Ezt követően valamilyen testgyakorlatot vagy fizikai munkát kell végezni.
*

Minden reggel korán kell kelni, és nem túl későn lefeküdni.
*

Egyszerű ételeket kell enni, lehetőleg kerülni kell az édességet és a forró italokat.
*

Otthon nem szabad melegen öltözni

Az alapvető cél a páciens szervezetének megerősítése, megedzése. A gräfenbergi kúra a következő elemekből állt:

*

Izzasztó pakolások, amelyeket hideg merülőfürdő követett.
*

Megerőltető gyaloglás utáni zuhanyzás
*

Lég- és napfürdő
*

Mezítlábas séta a hajnali harmatban
*

Testedzés: fűrészelés, favágás, hólapátolás
*

Egyszerű ételek, mellé hideg víz.

Priessnitzet sokan a wellness egyik előfutárának tekintik.

Kneipp kúrái

Sebastian Kneipp katolikus pap volt, aki 1886-ban jelentette meg a "Az én vízikúrám" című művét. 1891-re könyve már öt kiadást élt meg, és Európa-szerte híressé tette szerzőjét. Kneipp eredetileg gyenge egészségű fiatalember volt, aki Sigmund Hahn módszereit követve edzette magát. Már 1855-től kezelte a környezetében élőket: gyógynövényeket rendelt, javasolta a mezítlábas járást, valamint hideg vizes leöntéseket végzett.
Népszerűsége csúcsán 4000 embert kezelt, akiket kezdetben tömegszállásokon helyeztek el. Sikere többek között annak volt köszönhető, hogy az akkoriban divatos természetgyógyászokkal ellentétben ő nem szállt síkra az általuk "méregkeverők"-nek nevezett iskolázott orvosokkal szemben. Egyszerű, vallásos, gyakorlati tanító volt, elég okos volt ahhoz, hogy kezdettől fogva orvosokat is bevonjon a munkájába, így elkerülte a sarlatánság vádját, sőt 1894-ben megalakult a Kneippot követő orvosok szövetségét.
Magyarországon is rendkívül népszerű volt, 1893-ban országos Kneipp Társaság alakult, amely rendszeresen megjelenő újságot adott ki.
Szemben a többi természetgyógyászati irányzattal (vegetáriánusokkal, naturistákkal) ő nem valamilyen kiemelt gyógyelv szerint gyógyított. Ezek közül többet is elfogad, nem tiltja a húsevést, a gyógyszerek szedését. A dohányzást és az alkoholfogyasztást sem tiltotta, bár helytelenítette. Mozgalma alapvetően vallásos beállítottságú volt. Elméletét arra alapította, hogy "a testben lévő kóros anyagokat fel kell oldani, és ki kell üríteni". Alapelvei a test és a lélek egységére, működésének harmóniájára épültek, amelynek révén a betegségekkel szembeni ellenállás megnő.
Módszerei:

*

Vízgyógyászat: nem csupán hideg vizet, hanem termálvizeket is alkalmazott, amelyekben az oldott ásványi anyagok hatását is számításba vette.
*

Testedzés: kerékpározás, úszás, gimnasztika
*

Táplálkozási elvei: a természetes alapanyagokat részesítették előnyben, a teljes kiőrlésű kenyeret, tejtermékeket, vitaminokat
*

Gyógynövényeket részesítette előnyben a gyógyszerekkel szemben, de csak azokban az esetekben, amelyekben a gyógyító hatás tudományosan is bizonyított volt. Véleménye szerint Isten minden betegség ellen teremtett egy gyógynövényt.
*

Egészséges életre nevelés: a fentiek mellett fontosnak tartotta, hogy alapelveit és módszereit minél többekkel megismertesse.

Sebastian Kneippot Winzenz Priessnitz mellett a wellness egyik előfutárának tartják. Neve ma is jól cseng, gyártanak róla elnevezett szandált, fehérneműt és gyógytermékeket.

A modern fürdőgyógyászat születése

1878-ban Berlinben tudósok és gyakorló orvosok egy csoportja balneológiai szekciót alakít. Ettől kezdve évente rendeznek balneológiai kongresszusokat, melyeknek célja a gyógyforrások és a klíma hatásának tudományos meghatározása. Ezáltal a fürdőtan az orvostudomány egyik szakterülete lett. A balneológia az adott gyógyhelyhez kapcsolódó gyógytényezőkkel, elsősorban a gyógyforrások gyógyhatásával foglalkozik Ebbe a körbe tartozik azonban a tengervízgyógyászat és a magashegyi klímák gyógyászati igénybevétele is. A XIX. század végén a fürdőügyet már az általános higiéné és a közegészségügy egyik tartóoszlopának tekintik. A városokban nyilvános fürdők nyílnak kádfürdőkkel, tusolókkal, úszómedencékkel, gőzfürdőkkel. A csehországi Karlsbad mellett Karlovy Vary a kor egyik legismertebb gyógyhelye. Gyógyforrásai ivó- és fürdőkúra formájában szolgálnak a gyomor, a bél a máj és a vese betegségeinek kezelésére. A fürdőhelyek egészségjavító hatásukon kívül társadalmi okokból is nagy népszerűségnek örvendtek.
A két világháború közötti és a második világháború utáni időszakban a balneológiának (gyógyfürdőtannak) több nemzetközi szervezete is alakult.